| ||||||||||||||||||||||||||||||
|
Süttői Állami Erdei Vasút
A Süttő környéki erdők és kőbányák vasúttal való feltárása az 1800-as évek második felében már biztosan megkezdődött. Igazi fénykora azonban a Csernoch prímás által kezdeményezett vasútépítéssel kezdődött el. Bikol Dr. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai sorozat Esztergom vármegye szerint: „A vármegye közlekedésügyének javulására szolgált, hogy az utóbbi években eddig különösen a kőbánya-társaságok kaptak lóvasút építésére engedélyt. Ez évben (1871 - a szerk.) a Gerenday-féle emlékmű- és építési anyag r.-t. a Tardos melletti bányahegytől Süttőig engedélyezett lóvonatú vasútját mozdonyvasúttá alakította át.” f1 Más források szerint a fasínes vasút a lóvontatásról mozdonyvontatásra csak az 1900-as évek elején tért át. 1915-ben Csernoch János bíboros hercegprímás határozta el az erdei iparvasút létesítését, mert Süttő környékén az esztergomi érsekségnek nagy kiterjedésű erdőbirtokai voltak, de a háborús viszonyok között a megemelkedett háborús fuvarköltségek mellett a kitermelt fa elszállítás nem volt gazdaságos. Az új vasúton 1918-ban már meg is indulhatott a szállítás. Első szakaszban a Süttő-Bikol fővonal épült meg, majd ennek folytatásaként a Bikol-vízválasztó-Marót fűtőházi szakasz. A felépítmény a háború utolsó éveiben 9,3 kg/fm-es sínekből épült, de mindjárt a háború után 12 kg/fm-es sínekre cserélték Bikol-vízválasztó szakaszon, hogy a maximum 45 ‰-es szakasz a kőszállításokkal járó terhelést elbírja. f2 A helyi emlékek és kutatások szerint a vasút nem csupán kő-, fa- és mész-szállítást végzett, hanem szállította a favágókat, a pályatisztogató iskolásokat, pályamunkásokat, erdészeti alkalmazottakat, továbbá engedéllyel kirándulókat és a pusztákhoz anyagot, élelmet, postát. 1946-ban felszámolják a Hercegprímási Uradalmak erdőgazdaságát és a süttői vasútüzemet is. f3 Harmincévi fennállás után államosították a süttői-gerecsei Csernoch-vasutat, ezen belül a Hercegprímási Uradalmak Süttői Vasútüzemét, és átadta a helyet az alakuló Süttői Állami Erdei Vasútnak. 1951 júliusában a vasútüzem hossza összesen a kitérőkkel és elágazásokkal együtt 24,2 km volt. Állt: Süttő-Szárazkút, Felső-Bikol-Gerecse, valamint a gerecsei vonalon a Papréti leágazásból. Összesen 1 üzemképes mozdony volt: a 90 lóerős "Gerecse" (A jármű adatlapja). A személyzet is nagyon kis létszámú volt: egy mozdonyvezető, egy fűtő, egy pályamester. A fékezők a soproni erdőmérnöki kar hallgatóiból kerültek ki. A pályafenntartás összesen 5-6 főből állt. Volt egy kétállásos fűtőház, egy helységből álló javítóműhely, melyben 3-4 ember dolgozott. Az államosítás utáni időkben rövid időszakonként 5 üzemvezető is váltotta egymást. Az utolsó a Királyrétről áthelyezett Bajcsy Endre volt, aki 1952 nyarán adta át a helyét Toporczer Zoltánnak (aki szintén ideiglenes jelleggel került oda, a végleges kinevezésére 1954-ben került sor). Toporczer úr 1921-ben született Csorbán, 1952 előtt Csömödéren és Pálházán is dolgozott. 1955-re a vasútüzem annyira felfejlődött, hogy a Bányahegyről sikerült a napi 200 tonna kő szállítása, valamint a Vöröshídról a napi 80-100 tonna mészkő leszállítása. A gerecsei Siklótól napi 40 tonna kő szállítása történt, ehhez járult még a napi 40-60 tonna fa lefuvarozása is Süttőre a MÁV iparvágányához. 1955-ben a süttői vasútüzemet közforgalmú vasúttá alakították át. Ez azt is jelentette, hogy bevezették a személyszállítást, és megnyitották a vasutat a turizmus előtt. Ezzel párhuzamosan folyt a vasúton a vágánycsere, a gördülőállomány felújítása és a dolgozói létszám emelése is. A Pusztamaróti Á.G.-ból minden évben ősszel 2500-3000 tonna almát fuvaroztak Süttőre, a MÁV átrakodóra. Éveken keresztül a Papréten rendezték meg a környék üzemei az Építők Napját. Egy-egy ilyen vasárnapon 1000-1500 főt szállított a kisvasút a Paprétre és vissza Süttőre. A Komárom megyei Természetjáró Egyesület évente itt a Papréten megrendezett találkozójára is 500-800 főt szállított oda-vissza az üzem. Süttő a hatvanas évekre az egyik legnagyobb forgalmú erdei vasúttá nőtte ki magát, kiszolgálta a tardosi márványbányát, a vöröshídi mészüzemet, a pusztamaróti almáskertet valamint az erdészet rakodóit, két vonalán személyforgalmat bonyolított, közlekedési lehetőséget teremtve Bikol és Pusztamarót községek számára. Jól felszerelt műhelyében több ÁEV részére is gyártottak teherkocsikat, illetve C-50-es motormozdonyok kerékpárjait préselték, abroncsozták. 1970. március elsejével a Magyar Néphadsereg Erdő- Vad- és Mezőgazdaságához került át a vasútüzem, amely elhatározta a felszámolását, mert annak működtetését gazdaságtalannak tartotta. Az akkori Kőfaragó Vállalat és a hozzátartozó kőbányák nem tartottak igényt a kisvasúti szállításra. A vasút felszámolása, a pálya felbontása 1971-ben megtörtént. Áttértek a közúti fuvarozásra. Toporczer Zoltán - aki 1951-től 1970-ig a vasút üzemvezetője volt – visszaemlékezése (megjelent 1992-ben a 24 Órában): "Néha nyáron, ha egészségem engedi, kimegyek olykor Bikolig, Alsó-Vadácsig. Kiballagok az erdőszélre, leülök egy farönkre, s ha behunyom a szemem, gyakorta látom, hogy ott a sínek nélküli nyomvonalon mintha jönne az utolsó kis mozdony. Mintha a levegőben jönne vissza a fák alatt, s mintha ott ülnének a tetején a régiek, kedves munkatársak, mozdonyvezetők, kalauzok, fűtők, az utasok, sok-sok gyerek - s integetnek - a kismozdony füttyent, úgy száll tova, én meg szomorúan, tétován tisztelgek nekik. A vasút adatlapja és térképe a kisvasut.hu adatbázisában -> Források:
|
| ||||||||||||||||||||||||||||
(c) Kisvasutak Baráti Köre Egyesület -
Impresszum -
Hír küldés -
Üzenet Belépés - Webmail - Intranet - FAV - EgyesületOnline |